*KESZTHELY
Németh Károly lelkész

  Darányban születtem, Somogy vármegyében 1889. évi július hó 6-án. Édesapám, Németh Péter Németh János nemeske-kistamási lelkipásztornak és felesége Erőss Lujza, Erőss Sándor darányi lelkipásztor leányának a fia volt, unokája Németh Ferenc Szörényi praeoransnak, akiről az 1864. évi május 8-i számban a Vasárnapi Újság vezércikket írt, közölve a fényképet is. így apai és édesapám anyai ágán ároni család vagyunk, circa 200 esztendeje lelkészkedünk Somogyban. Édesapám ugyan nem volt pap, hanem falusi kisiparos, mert harmadmagával árván maradtak alig féléves korában (1862), így nagy anyagi nélkülözések között nevelődött fel. Szíjgyártó iparos lett, és Darányban telepedett le, ahol 1888-ban feleségül vette Illés Teréziát, Illés Károly molványi majorgazda leányát. Házasságukban én voltam az elsőszülött. Utánam való fiútestvérem, Sándor 9 éves korában hirtelen elhalt 1900-ban.
  Elemi iskolába Darányban jártam Vecsey József keresztapám elé. Átmenetileg ugyan az első elemiben Jezerniczky József segédtanító is tanított. Amikor az ötödik elemit is elvégeztem, szüleim a rokonság biztatására, hogy a családi folytonosság a lelkészi pályán helyreálljon, Csurgóra küldtek a gimnáziumba. 1900. augusztus 30-án jelentkeztem a Soltra Alajos-féle ösztöndíj felvételi vizsgájára. Az ösztöndíjat ugyan nem nyertem el, de Németh Zsigmond alsoki lelkipásztor, unokanagybátyám és ennek vője, Matolcsy István gimnáziumi vallástanár, az Erőss famílián keresztül szintén unoka-nagybátyám biztatására mégis otthagyott édesapám, és beíratott az első osztályba. Matolcsy Istvánék magukhoz vettek lakásra, és a konviktuson kosztoltam. A második évben bekerültem az internátusba, és ott laktam megszakítás nélkül végig. Kaptam annyi alapítványt, hogy a díjfizetés kitellett belőle, a konviktuson pedig ételhordó, majd provisor lettem, amiért ingyen kosztat kaptam. A tandíjamat és egyéb kiadásaimat magántanítványok vállalásával szerzett instruktori díjakból fedeztem. Volt néha 3- 4 tanítványom is. így teljesen saját erőmből tanultam végig második osztálytól a középiskolát. Érettségi után, kényszerből olyan pálya után tapogatóztam, ahol stipendiummal tanulhattam volna. így próbálkoztam a katona-állatorvosi főiskolára bejutni, de nem sikerült. Aztán mégiscsak titkos álmom, Debrecen felé vettem utam, zsebemben mindössze 20 koronával. Szüléimre nem támaszkodhattam. Akkor már meg is értettem az ő nehéz birkózásukat az élettel, és beláttam, hogy támogatásukra nem szabad gondolnom. Debrecenben nehezen indult a szekerem. Néhány hónapba telt, míg bekerülhettem a bentlakásba, és kedvezményes konviktust kaphattam, és tandíj-befizetési haladékot. Dr. Matolcsy László dóci intézeti tanár állott mellém, és támogatott abban, hogy magántanítványokhoz jutottam. Az ő tanácsán indultam neki a harmadévre Németországnak, és a Kassai-Kubinyi alapítvánnyal két félévet töltöttem Halléban (an der Saale) az egyetemen 1910/11. iskolai évben. A második félévi alapítvány élvezéséhez szükséges négyórás kolloquiumot is megszereztem filozófiatörténetből Uphus professzornál „igen jó” eredménnyel. Negyedévre újra visszajöttem Debrecenbe, és miután letettem a különbözeti kolloquiumokat a spéciéi magyar tárgyakból a harmadévről, így folytathattam a negyedévet.
  Ekkor különösen dr. Erdős József professzorom állott mellém atyai jóakarattal, és erősen befolyásolta és irányította az életemet. A kápláni vizsga letétele után (1912. szeptember 15.) ő szerzett be Szeghalomra Csánky Benjámin, a későbbi egyetemi tanár mellé, kinek én voltam az utolsó káplánja 25 hónapon át 1914. október 5-ig. Igen bensőséges, meleg családi életnek voltam itt részese és tanúja. A papi vizsga letétele után októberben Csánky elfoglalta egyetemi tanszékét, engem pedig Dr. Balthazar püspök úr Füzesgyarmatra rendelt adminisztrátornak a szélütött Kovács Károly lelkipásztor mellé. Innen megpályáztam Szeghalmot, de nem nekem rendelte Isten. Helyette 1915 tavaszán meghívtak Zádorba, de ezt meg én nem fogadtam el, hanem azért csak hazajöttem Somogyba, Alsókba unokanagybátyám, Németh Zsigmond mellé káplánnak. A hadbavonult tanító helyett átvettem a nagy iskolát is, és 27 hónapot szolgáltam itt. Közben megürült a somogyszobi állás, amelyre egyhangúlag megválasztottak 1917. július 8-án, és augusztus 15-én már el is foglalhattam az állást, és a beiktatásom 19-én volt. Györék József jóbarátom és szomszédom volt a beiktatóm mint esperesi megbízott. Ahogy Somogyszobra költöztem, nagyobb szabású renoválással rendbe hoztuk a lelkészlakást, de még be sem fejeztük, amikor október végén tábori lelkészi szolgálatra hívtak be a pozsonyi V-ik hadtesthez. Itt szolgáltam egészen az összeomlásig. 1918. évi december 1-én szereltem le. Utána hazamentem, és a falut meglehetős felfordult állapotban találtam. Az egyetlen kivezető utat abban láttam, hogy esténként összedoboltattam a falu népét, és az iskolában előadássorozatban ismertettem a néppel a napi eseményeket és a helyzetet, és iparkodtam a forradalmak kilengésétől megóvni a gyülekezetét. Sok súlyos problémát oldottunk itt meg. Összemelegedtünk, ellenségeket békítettünk ki, a jegyzők félreértett és félremagyarázott szerepét tisztáztuk, a szenvedélyek elviharzását mesterségesen elősegítettük. Kibeszélhette magát itt mindenki. Ez bizonyult a legjobb gyógyszernek. A futkározó népbolondítók azonban állandóan gondoskodtak a falu nyugtalanításáról. Nem tetszett nekik a viszonylagos nyugalom, és főképpen az, hogy a papra hallgat a nép. Az események sodra mind hevesebb lett. A nemzetőrséget, a nemzeti tanácsot hamarosan kivették a kezemből. Mindkettőnek elnöke voltam. Elcsapattak mint megbízhatatlant, míg odavoltam leszerelni.

  Feltartóztathatatlanul rohantunk a kommunizmus felé. Március közepe után már a munkástanács irányította a falut. 1919. évi április 24-én megnősültem. Feleségül vettem Zyzda Máriát, Zyzda Zsigmond állampénztári főtanácsos leányát, akivel Tapolcán esketett össze Somogyi György szomajomi lelkipásztor atyámfia. Templom nem lévén, a háznál esküdtünk.
  A kommunistákkal sok kellemetlenségem volt, mert látták, hogy elvüktől irtózom. Több esetből helyesen következtették ezt. így például az uradalmi vadőröket a vörös-őrséggel lefegyvereztették, hogy annál könnyebben garázdálkodhassanak az erdőben. Pár nap múlva azonban én visszaadattam a járásparancsnokkal a fegyvereket. A jegyzőket el akarták kergetni. Megakadályoztam. A kivetett marhaállomány beszolgáltatását kijátszattam, az iskolánk lefoglalását elgáncsoltam. Nyíltan hirdettem a nemzetköziséggel szemben a magyar kötelességeket. Tanuljuk meg előbb a Himnuszt és a Szózatot, azután van csak joga valakinek internacionális dalokat énekelni! Úton-útfélen, szószéken harcoltam ellenük.
  Vakmerőségemért sokszor figyelmeztettek a jó barátok jó akarattal, a kommunisták akasztófával. A gyülekezet törzse mellettem állott hűséggel. A templom mindig zsúfolva volt. Még az itt állomásozó dombóvári vasas zászlóalj is felekezeti különbség nélkül, tömegesen látogatta a templomot, talán kíváncsiságból, talán kémkedésből. Mikor már igen-igen szorult a helyzet, Isten beleszólt, és lebukott a vörös világ. Új világ kezdetén új kötelességek és új feladatok távlatai nyíltak ki előttünk. Szeptemberben a vallástanítást a kezembe vettem, sőt a fogságban maradt tanítónk, Kulcsár Gyula helyett a felsőbb elemi osztályokat egészen átvettem, és két évig tanítottam az iskolában minden tárgyat, a vallástant pedig mindvégig, míg Szobon szolgáltam. Ebből a szolgálatomból nőtt ki az ifjúsági egyesület megalakításának gondolata, ami elindítója lett Somogyban a KIE hódításainak.
  Erről a munkáról kissé részletesebb beszámoló olvasható a Református Igehirdető 1926. évi decemberi számában Falusi ifjúsági munka kezdete cím alatt. Meghívtam egy szélesebb körű konferenciára Czeglédy Sándor, dr. Vass Vince pápai tanárokat, Tildy Zoltán, Töltéssy Zoltán, Bereczky Albert lelkésztársakat, és a környék lelkészpásztorainak bevonásával kétnapos konferenciát tartottunk. Esténként a szorongásig zsúfolt templomban a gyülekezethez szóltak az előadók. Az egyházmegyei közgyűlés 1921-ben hozzánk csatolta Nagyatádot, amit aztán fiókegyházzá szerveztünk, és elindultunk a templomépítés megvalósítása felé. Öt évig dolgoztam közöttük is, mindvégig díjtalanul, aminek elismerése jutalmául 1926 karácsonyára egy szép palásttal leptek meg. Szobon átvettem a Polgári Olvasókör vezetését, megalapítottuk a Hangyát. Mind a kettőnek elnöke voltam. Ilyen előkészítés után hozzákezdtünk a külső épülésekhez is. 1922-ben harangot, 1923-ban orgonasípokat szereztünk a hadba vittek helyébe. Azután 1924/25-ben kántortanítói lakást, iskolát építettünk, a rá következő évben pedig irodát, magtárat, mellékhelyiségeket, mosókonyhát, stb. emeltünk, a tornyot újrafedtük, a kisiskolát, templomot átrenováltuk. Cirka egy milliárd koronát, azaz nyolcvanezer pengőt építettünk be, amiből csak 120 millió, azaz 10,000 pengő volt idegen segély, a többit mind közmunkával, uradalmi közaratás vállalásával szereztük. Ezt Eklézsia aratás címen részletesen leírtam Tükörcserepek cím alatt a csurgói könyvtár sorozat X. kötete gyanánt megjelent füzetemben. Mindent megépítettünk és megújítottunk, csak a parókia maradt utoljára, de az aztán végleg el is maradt, mert 10 évi szolgálat után 1927-ben október 1-én átjöttem Keszthelyre, ahova augusztus 28-án szintén egyhangúlag választottak meg. Elődöm Csontos Béla volt, aki első lelkipásztora volt Keszthelynek. Véletlenül én voltam Csontos Béla megválasztásakor a lelkészi elnök dr. Matolcsy Sándor világi elnökkel 1926. évi január hónapban. Az állást Csontos Béla február 1-én foglalta el, és ezzel kezdődött el a keszthelyi anyagyülekezet élete. Csontos Béla 1927-ben kiment Amerikába, ahol szintén derék munkát végzett, és ott egy autószerencsétlenség áldozata lett.
Csontos Béla kezdte meg Keszthely és környéke megszervezését, bejárta a vidéket, összetoborozta a híveket, és mint fiókegyházakat: Tapolcát, Sümeget Keszthelyhez csatoltatta. Ezt a kiváló kezdeményezést kellett elmélyíteni és megszilárdítani. Minden évnek megvolt a maga külön programja a nagy és egyetemes célkitűzés mellett, ami az volt, hogy mielőbb templom és parókia épüljön. Sorba jöttek: az adócsökkentő segély megszerzése, az OFB földekért való harc a volt tulajdonossal, akinek magas összeköttetései voltak, tőkekamatsegély szerzése, országos gyűjtés megszervezése, engedélyek szerzése, a gyűjtés levezetése, a Népjóléti minisztériumban LÁB kölcsön kijárása, ennek fedezésére a tőkekamatsegély átszámoltatása 10 éves lejáratra, stb., míg végre ötévi megfeszített munka és imádkozás után készen volt a templom és parókia - adósságmentesen. Antal Géza püspök úr szentelte fel 1932. júl. 26-án.
  A második öt esztendő pedig a fiókegyházak templomainak a megépítésében telt el. Ezt a vállalkozást is megáldotta Isten, úgyhogy 1936-ban a tapolcai, 1937-ben a sümegi templomot szentelték fel Medgyasszay Vince és evangélikus részről Kapy Béla püspök urak. A fiókegyházak templomai ugyanis közösek az evangélikusokkal, jól átgondolt és jóváhagyott szerződéses viszony alapján. A szerződés a templom közös birtokolására és használatára vonatkozik. Egyéb közösködése nincs a gyülekezeteknek. Amikor a három templom elkészült, a gyülekezet bensőséges ünnepélyt rendezett csendben a lelkipásztor 10 éves helyi és 25 éves palástos szolgálata fordulóján. Tógát, palástot és egyéb emléktárgyakat ajándékoztak, és eljártak abban, hogy a kormányzó úr is dicsérő elismeréssel tüntette ki, aminek látható jelét, a signum laudist vitéz gróf Teleky Béla főispán személyesen hozott el Keszthelyre 1938-ban, és adott át a lelkipásztornak a gyülekezeti teremben a presbitérium jelenlétében szép beszéd kíséretében. Megindítottuk a Balaton menti fürdő isteni tiszteleteket, amiknek irányítását később a balatoni fürdőmisszió vette át. Ennek tagjául is kinevezett a konvent. Rendszeresítettük a hévízi isteni tiszteleteket is, sőt itt templomépítési akció indult, ami már olyan előhaladott eredménnyel járt, hogy az építés küszöbén állottunk, de az építési anyagokat az 1939-ben megindult új világháború következménye-képpen zár alá vették, így az építkezésből nem lehetett semmi.
  Tovább gyűjtjük az alapot. Balatonmáriafürdőn szintén vettünk egy templomtelket a telep közepén, szemben a község-házával. Gondozás alá vontuk a gazdasági akadémia Bethlen Gábor körben tömörült ifjúságát és a katonaságot. Mindezeket a mozzanatokat és azok részleteit a presbiteri jegyzőkönyvek őrzik, amiknek szerkesztésére mint a gyülekezetek egyetlen hiteles okmánytárára mindig súlyt helyeztünk Szobon is, Keszthelyen is. Az egyházmegye életében több megbízatást és tisztséget viseltem, így voltam 6 évig körlelkész, 6 évig számvizsgáló, 1922-ben tanácsbíró, majd 24-ben aljegyző, 34-ben újra tanácsbíró, 1942-ben a csurgói kollégium igazgatóságának ügyvezető elnöke. Az egyházmegye életében jelentős megmozdulást váltott ki az 1934-ben kezdeményezett presbiteri konferenciák sorozata, amit aztán mindenfelé követni kezdtek az egyházmegyék. Somogyszob, Bolhás, Görgeteg, Csokonya, Visonta, Lábod, Segesd, Ötvöskónyi, Böhönye, Nagykorpád, Kutas, stb. fogadták a konferenciát, amelyeknek szervezője és vezető gazdája voltam éveken át. Az egyházkerületen kerületi képviselő, majd 1936-ban aljegyző lettem, a konvent megbízásából pedig adóalapi bizottsági elnök. Többször lett volna alkalmam másfelé menni, de úgy éreztem, hogy Isten ide rendelt, és itt kell maradnom. Jelenleg újra katonai szolgálatot is teljesítek mint a hévízi hadikórház tábori főlelkésze 1943. május 3. óta."

* Forrás: Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013) Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye"