Álljon itt az előző oldalon idézett Vasárnapi Újság 1864. évi május 8.-án megjelent kiadás fényképe, majd pedig - a jobb olvashatóság okán - a teljes cikk szövege is.

Németh Ferencz, néptanító

Egy küzdelemteljes, de közhasznu és szép pálya érdemekben megöszült bajnokának igénytelen arczképét veszi ezuttal az olvasó közönség. A fiatal nemzedék oly örömest néz végig egy ilyen tapasztalat- s érdemdus hosszu életkoron, — én meg némi tartózkodással bár, de mindamellett is örömteljes lélekkel kisértem meg, összeszedni a hosszu élet szerény érdemvirágait, hogy azokat egy csomóba füzve, mások épülésére, fiatal pályatársai buzdítására, 83 éves szellemi napszámosunk redős homlokára illeszszem.

Németh Ferencz, a b.-somogyi ref. néptanitók nesztora, született Csöglén, Veszprém-megyében, 1781. nov. 6-án, közrendü nemes szüléktől. Anyja nem sok idő mulva elhalván, a mostohát nyert 4 éves fiut atyja testvére, az időben füzes-gyarmati esperes-lelkész, vévé apai gondjai alá, kinél elemi iskoláit végezvén, a nagybátya hason-koru gyermekével együtt a sárospataki főiskolában kezdé meg gymnazialis tanulmányait, honnan négy év mulva Debreczenbe ment, itt azonban unokafivére épen a philosophiai tanfolyam bevégzése felé már ekkor harmadszor állván be katonának, a hü atya szivét annyira megsebzé,hogy e percztől kezdve az iskoláit kitünő sikerrel folytatott, példás erkölcsű gyámfiu is el lőn általa hanyagolva. Részben tehát ennek, s más részről azon körülménynek, hogy az ifju ép ekkor a pályaválasztás küszöbénél állott, tulajdonitható, hogy a Lőcsén a német s tót nyelv elsajátítása végett eltöltött sanyaru egy év után édes atyjánál zörgetett, s örökösödési illetékébe beszámítandó 300 ftot kért, hogy Pesten a jogi pályát megkezdhesse, de a mitöl a mostoha még mostohább tanácsa folytán megtagadtatott.

Ez időre esik — a mi ismét szép tehetségről tanuskodik - nagybátyjának ajánlására, a Bécsben Décsy Sámuel által szerkesztett „Magyar Kurir" irodájába való meghivatása is, de a mely állomástól egy kis betegségszülte késedelem miatt elüttetett. Ekkor találkozott a megye székhelyén, hova szintén alkalmazásért folyamodni ment, egy hajdani tanulótársa és barátjával, fiával egy ép akkor b.-somogyi nagytekintélyű esperesnek (Szentgyörgyi István), mely találkozás aztán egész jövőjére befolyással lön. A világi pályáról álmadozott ifjut nem sok idö mulva, 1805. márczius 5-én már Belsö-Somogyban találjuk, s reá négy nap mulva mint már bekeblezett tanitót a belegi anyaegyházban, hol 3 évet töltött; innen a nagy-korpádi egyházba vitetett, hol két évet töltvén, ekkor Zádor, hét év mulva pedig ennek fiók-egyháza Szörény hivta meg praeoransnak, s itt folytatja a mi jó öregünk 6 tizedes tanítói pályáját, még most is segédet nélkülözhető testi és lelki éberséggel, és oly hüséggel és sikerrel, hogy az 1860-ban egy tanügybarát által a legjobb tanitó számára kitüzött 3 darab arany jutalmat, az egész tanitó-testület egyező akaratával, neki itélte oda a körlelkészi értekezlet.

Azonban ennél is fényesebb tanúbizonysága nevelői tapintatának azon az egész megyében mindenki által tudott tény, hogy községéből, mely az ő odamenetele idejéből ma már csak 3 férfiut s négy nőt tud fölmutatni, emberemlékezet óta egyetlen bennszülött sem ült a megyei börtönben; azonban a nehány évvel ezelött divatba jött ki- s beházasodás ma már itt is más irányt kezd adni a nép erkölcsi életének, de a mire a mi jó öregünk, Isten s lelkiismerete előtt megállhatván, igy szokott főlsóhajtani: "ezeknek a lelkét nem én tőlem fogják kikérni!"

A gyönyörü kis imaház, harangok, s a csak 3 évvel ezelött fölépült, és sok fényes anyaegyháznak is díszére válható iskola, nemkülönben a szépen rendezett melléképületek megint csak az ő közremunkáló buzdításának köszönik lételüket.

Neje, egy általa még 1808 ban Belegben nőül vett szép lelkü árva, — kitöl 1853-ban fosztatott meg — 3 leány-, s ugyanennyi fiúgyermekkel örvendezteté meg, s mig az elsőket tisztességesen kiházasitá, ez utóbbiakat terhes hivatala mellett is még a latin iskola első pár évi tantárgyaira is maga oktatván, szerény életmód mellett lelkészekké taníttatta, kik közöl azonban, nem csekély fájdalmára, ma már csupán Ferencz nevü fia, jelenleg k.-dombói lelkész, e. m. tanácsbiró, s a prot. közönség kezén forgó „Keresztyén imakönyv" szerzője, van életben.

Szintén ö vévé le az anyai emlőről s neveié egész 10 éves koráig szeretett unokáját, a korához képest ritka készültségű, s fájdalom, hogy ma már csak boldog emlékezetű, pesti papnöveldéi r. tanár, Peti Józsefet is.

Mint ember, szelid és békeszerető, és sem gyülekezetében, sem azon kivül senkivel soha összeütközésbe nem jővén, e szép természete miatt nemcsak az egyháziaktól, hanem még a világiaktól is - kikkel mint jegyző szintén hosszu ideig vala érintkezésben - közbecsülésben tartatott, s mint ilyen tartatik máig is.

Egész életén át magyar ruhában járt, s midőn 1860-ban két lelkész fia ugyancsak ilyetén öltözetben hozzá beállított, végighosszan nézvén rajtok, igy kiáltá föl: „no iszen, ideje is hogy már egyszer utolértetek, hanem én attól tartok, hogy nálatok ez csak módi marad!"

Ennyi az, mit néptanítói nesztorunk életéből szerénységgel közölhetünk. Mint látszik, ily hosszu életen át neki is kijutott a keserűből, mihez ha még a mult őszszel történt kirablását, s gazul megkötöztetését is hozzá számítjuk, nem tudjuk, hogy mit csudáljunk inkább: azt-e, hogy a nehéz hivatal 59 éves terhe — vagy a mellékes szenvedések alatt még eddig le nem roskadott.

Az a szép lelki erő, mely a szerencsétlenségekben a keresztyéni megnyugvásnak szokott szülő anyja lenni, nem engedé nála megtámadni a testet s ennek tulajdonitható, hogy még most is oly erőnek és egészségnek örvend, hogy fia vagy a szomszéd ismerősök meglátogatására mindig gyalog szokott hogy saját kifejezését használjuk — elbarkácsolni.

Kivánjuk, hogy példás élete még sokáig legyen valamennyi néptanitó tükre.

Molnár István.

* Forrás: Vasárnapi Újság 1864. május 8. 19. szám tizenegyedik évfolyam