Somogyudvarhelyről látta el a helyettesítő lelkészi szolgálatot, attól kezdve, hogy Nt. Heidfogel Pál a nyugdíjaztatásának előkészítése okán befejezte lelkészi szolgálatát, és azon időpontig, amíg új lelkipásztort kap Darány és a hozzá tartozó három egyházközség. Szolgálatát a darányi reformátusok egy szerény ajándékkal és Emléklappal köszönték meg, és a helyettesítő szolgálat nyolc hónapjának minden szép pillanatát szeretettel megőrzik emlékezetükben.
És az emlékezet okán álljon itt a Tiszteletes úrtól származó önéletrajz:
"Szép Sándor vagyok. Komáromban 1980-ban láttam meg a napvilágot. Édesapám nyugdíjas lakatos mester, édesanyám szintén nyugdíjas, könyvelő volt. Testvérbátyám néhány napos korában elhunyt, öcsém, Zoltán négy évvel fiatalabb nálam. Mocsán nevelkedtem, itt kereszteltek és 1994-ben ebben a gyülekezetben konfirmáltam. Ebben a faluban végeztem el az általános iskolát is. Tanulmányaimat a komáromi Jókai Mór Gimnáziumban folytattam, ahol 1998-ban érettségiztem. Még ez évben a győri Széchenyi István Főiskola építészmérnöki karára nyertem felvételt. Másfél év kellett ahhoz, hogy magam is rádöbbenjek, ez nem az én utam. így felvételiztem a Pápai Református Teológiai Akadémiára, 2000-ben. Kisebb megszakításokkal egészen 2008-ig folytattam tanulmányokat itt, egyre növekvő család és a gyülekezetek mellett. Ekkor a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karára jelentkeztem át, ahol aztán 2009 júniusában államvizsgát tettem. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Lelkészképesítő Bizottsága előtt 2009-ben első lelkészképesítő vizsgát tettem. 2012-ben teljesítettem a második lelkészképesítő vizsgát. Már teológusként is szolgálatokat végeztem 2005 júniusát követően feleségemet helyettesítve a somogyudvarhelyi, majd később, kedves kollégánk halálát követően a bolhási és somogyszobi gyülekezetekben is. 2008. április 1-től 2013. augusztus végéig tartott a hivatalos szolgálatom az utóbbi kettőben. Ez idő alatt önkormányzati és egyházmegyei forrás segítségével Bolháson felújításra került a gyülekezeti terem, Somogyszobon pedig pályázati forrásból a templom. 2013 szeptemberétől egyházmegyei helyettes lelkészként végzem szolgálatomat. Az egyháztörténet és a könyvek iránti vonzódásom hatására kezdtem el gyűjteni, majd mások számára is olvashatóvá és elérhetővé tenni számtalan könyvet, melyet a Somogyi Református Egyházmegye honlapján található Református Egyháztörténeti Elektronikus Könyvtárban (RETEK) közlök nagy lelkesedéssel. Teológiai tanulmányaim kezdetén ismerkedtem meg Czippán Noémivel, akivel 2001-ben kötöttem házasságot, s azóta is együtt viseljük a szolgálat terheit és örömeit, lévén ő is lelkész. 2003-ban született meg első gyermekünk, akit még négy testvér követett."